Óvónők látogatása a Gloriettben
Az iskola legfiatalabb kisdiákjai épp csak megtanulták a legfontosabb iskolai szabályokat, a helyes ceruzafogást és az álló, fekvő egyenesek pontos rajzolását, s október 17-én már a volt óvodapedagógusaikat várták óralátogatásra.
27 kíváncsi óvó néni érkezett, hogy munka közben, tanítási órákon figyelhessék meg egykori tanítványaikat. Elégedetten szemlélték a komoly munkát: a hangokra bontást, a memóriafeladatokat, a számolást. Hogy az öröm még nagyobb legyen, a gyerekek sajátkészítésű ajándékokkal várták a kedves vendégeiket. Az óvónők is apró, szívhez szóló meglepetésekkel készültek.
Az órák után szakmai beszélgetésre hívtuk a kolléganőket. Örömmel jegyezték meg, hogy ezek a másfél hónapja iskolás gyerekek mennyit fejlődtek, milyen sokat haladtak már a tanulásban, melynek középpontjában a játék és a mozgás áll, melyek az óvoda-iskola közti átmenet segítői és a tanulási folyamat alapjai is.
Minden pedagógus kiemelte, hogy szívesen jön ilyen kapcsolatépítő- és erősítő rendezvényre, ahol a közös tanítványokról, azok fejlődéséről tud beszélgetni.
Bátor Kármen
2023-ban a suli Zöld Közösség Programja nyerte az ország "Zöldség-Gyümölcs Hősei" címet. Díjátadó, riportok, látványfőzés híres séffel, jutalomcsomag, fotózás...... Természetesen vittünk magunkkal a kertből saját termesztett karalábét, céklát, répát..... Mindez nem sikerült volna a szülők segítsége nélkül! A sulit a 7.A három tagja képviselte - természetesen sulipólóban.
A kerületi Diakparlamenten a sulit a DÖK megválasztott elnöke, a nyolcadikos Zátrok Patrik képviselte. Ötletek, problémàk, megoldàsi javaslatok kidogozásán, megoldásán gondolkodtak az általános iskolák, középiskolák diákképviselőivel..... Szóba került az iskolák állapota, a megközelithetőség, a gyalogátkelők-lámpák megléte, a kerületi utak, ...stb. Tanulságos volt más diákok véleményével is megismerkedni, gyakorolni a demokratikus döntéshozatalt.....
... És eljöttek a suliba az óvodások is! Megcsodálták a közösségi kertet.... és picit dolgoztak is. Vidáman kapáltak, gereblyéztek, gazoltak. A leszedett zöldségeket hazavihették és elfogysztották. Köszönjük a szemben lévó óvoda pedagógusainak, illetve Bea néninek - Kriszta néninek - Péter bácsinak és Csaba bácsinak a nagyszerűen sikerült, jó hangulatú programot! ZÖLD KÖZÖSSÉGET ÉPÍTÜNK.
13. oldal / 32